Idén augusztusban lesz kereken 1 éve, hogy folyamatosan foglalkozom festészettel, így tehát az idei év számomra kicsit jubileumi is. Ezen apropóból több kiállítást is fogok rendezni, melyek közül az őszi Csilis tárlatom lesz úgymond a kiemelkedőbb, nagyobb szabású!
Addig természetesen több helyen is igyekszem szerepeltetni újabb és régebbi munkáim egyaránt -ezekről a blogon minden kedves Olvasó időben informálódhat majd!:)
Itt a blogon viszont egy másik formában összegzem a 10 évet: 1-2 havonta úgymond "jubileumi sorozatot" teszek majd közzé, minden évből 1-1 munkát. Ezek között lesznek olyanok is, amelyeket még sem a blogon, és esetleg még másutt sem láthatott a közönség - tehát egyfajta érdekességnek, és folyamatábrának is szánom az összeállításokat.
A mostani sorozat egy másolattal, biz. Boucher: "Vénusz diadala" c. festményének másolatával indul. Ez 40x50 cm, kasírozott vászon.
2013, Vénusz diadala
2012, Tájkép Szicíliából a templom romjaival
2011, Sapientia Quartett
2010, Törökszentmiklósi templomtér
2009, Stick-es önarckép
2008, Wekerle éjjel
2007, Bartók
2006, Ikon 4#
2005, Cím nélkül
2004, Epitaph 1b
2003, Vili háza 2#
2013. március 7., csütörtök
2013. február 13., szerda
Vázlat
A megkezdett "Elizabeth Quartett" sorozat második darabjának vázlata már elkészült..... Márciusban várható a kész mű.
27x21 cm, olaj, fa.
27x21 cm, olaj, fa.
2013. január 31., csütörtök
Így készül
Nem gyakori szokás, hogy egy-egy mű elkészülésének fázisait, mint "műhelytitkot" megmutassa valaki; most én mégis megosztom egy tájkép munkáinak állomásait, az érdekesség kedvéért.
Az alany egy Lorrain másolat, az "Egyitpomba menekülő szent család..." lesz.
Először is ha megvan a kiválasztott téma, egy négyzethálós módszerrel rajzolom át a képet. Ceruzával nagyvonalakban.
Ha kész a ceruzás vázlat, utána tollal az egészet átrajzolom, részletesen, a ceruzát pedig visszaradírozni, hogy csak a grafikai verzió maradjon fenn. Ezt újra lealapozni Gesso-val (így már összesen 3 réteg alapozó van a felületen!) Valami ilyesmi lesz, ha megszáradt:
Ekkor kezdődik maga a festés. Általában "térben" szoktam haladni, a háttértől előre fele.
Szééépen, apránként, előre mindig egy-egy szakaszt. Lehetőleg úgy kidolgozva, hogy később már ne kelljen belenyúlni. Az ugyanis meglátszik.
Kezdünk az előtérhez érni; itt már nem lehet mindent egy nekifutásra megfesteni. Pl.az oszlopsorra és a hídra még nem kerülnek fel a finomabb vonalak, ahhoz még száradni kell.
Majd az előtér is megszületik. Fontos, hogy sok festéket kell (kéne:) használni, az erőteljesebb anyagszerűségtől térben is előrébb jönnek a dolgok.
Legvégül pedig felkerülnek az emberalakok is - ezeket kell a legtöbb festékkel felrakni, hogy ne vesszenek bele a közegbe, hanem kicsit kijöjjenek a képből. Egy kicsit csak:) És ha megszáradt a kép, utána kap még egy lakkozást, fényeset. Ez részben összefogja a színeket is, a tónusokat kiegyenlíti, a sötét színeket mélyíti; és ad egy antik hatást a képnek (ez esetben ez legalábbis pozitív).
Hát így. Keret, és mehet a falra:)
Az alany egy Lorrain másolat, az "Egyitpomba menekülő szent család..." lesz.
Először is ha megvan a kiválasztott téma, egy négyzethálós módszerrel rajzolom át a képet. Ceruzával nagyvonalakban.
Ha kész a ceruzás vázlat, utána tollal az egészet átrajzolom, részletesen, a ceruzát pedig visszaradírozni, hogy csak a grafikai verzió maradjon fenn. Ezt újra lealapozni Gesso-val (így már összesen 3 réteg alapozó van a felületen!) Valami ilyesmi lesz, ha megszáradt:
Ekkor kezdődik maga a festés. Általában "térben" szoktam haladni, a háttértől előre fele.
Szééépen, apránként, előre mindig egy-egy szakaszt. Lehetőleg úgy kidolgozva, hogy később már ne kelljen belenyúlni. Az ugyanis meglátszik.
Kezdünk az előtérhez érni; itt már nem lehet mindent egy nekifutásra megfesteni. Pl.az oszlopsorra és a hídra még nem kerülnek fel a finomabb vonalak, ahhoz még száradni kell.
Majd az előtér is megszületik. Fontos, hogy sok festéket kell (kéne:) használni, az erőteljesebb anyagszerűségtől térben is előrébb jönnek a dolgok.
Hát így. Keret, és mehet a falra:)
2013. január 25., péntek
És egy rövidebb cikk a könyvtár honlapján
A Bíró Mihály utcai Szabó Ervin könyvtárban látható kiállítás kapcsán beszélgettünk festészetről, állomásokról, zenéről, aktualitásokról:
Szabó Ervin könyvtár cikke
Az apropó kettős, hiszen a Szabó Ervin hálózat pesterzsébeti könyvtára idén 10 éves, ennek kapcsán minden hónapban van egy-egy kiemelt programjuk, rendezvényük - ez január-februári időszakban a "XXI. századi barokk" c. kiállításom.
Másrészről magam is "jubilálok", hiszen idén augusztusban lesz 10 éve, hogy töretlenül foglalkozom a festészettel - így az idei évem kiállításainak sorát kezdtem meg a helyi könyvtárban.
Átfogó kiállítás-anyag még több is várható az év során, melyekről itt a blogon értesülhetnek először az érdeklődők!

2013. január 21., hétfő
Egy interjó 2009-ből...
Mikor 2009 őszén elindítottam a blogot, az aktuális hír a "Fényben" c. közös kiállítás volt Struha Katalin, Vári Zsolt és Balogh Tiborral. Ekkor készült az interjú Németh Krisztina jóvoltából, mely az EuroAstra oldalán volt olvasható - de a blogról már lemaradt a link.
Most utólag - érdekességképpen, mert több máshol nem elhangozott dolog is szerepel benne - teszem közzé a linket:
Az EuroAstra interjúja
Most utólag - érdekességképpen, mert több máshol nem elhangozott dolog is szerepel benne - teszem közzé a linket:
Az EuroAstra interjúja
2013. január 17., csütörtök
Aktuális kiállítás - Pesterzsébeten!
Viszonylag hamar ismét meghívást kaptam egy kiállításra - most egy új helyszínen, a Szabó Ervin hálózat XX. Bíró Mihály utcai könyvtárába. A tárlaton 16 db festményem látható, főleg a tájképek sorozatából, és a még szállítható méretű kamarazenésekből:)
A kiállítás megtekinthető február 28-ig;
Nyitvatartás hétfő - szerda - péntek: 13-19 óráig;
csütörtök - szombat: 8-14 óráig; kedd: zárva.
A kiállítás megtekinthető február 28-ig;
Nyitvatartás hétfő - szerda - péntek: 13-19 óráig;
csütörtök - szombat: 8-14 óráig; kedd: zárva.
"Acis és Galatea"
Vagy teljesebben "Acis, Galatea és Polifemos". Ahogy azt Händel is megzenésítette két külön oratóriumában is. Ez is egy másolat, de ciki, nem tudom, ki az eredeti szerzője. Igaz nem barokk, hanem valami késő XIX. sz-i neoirányzat képviselője az illető.
A bejegyzés kicsit megkésett, mert már tavaly júniusban készen volt a kép, és szerepelt is a Csilis kiállításon.... de ami késik, nem múlik:)
70x100, olaj, vászon.
Továbbá meg kell jegyeznem a fotós nevét is (aki a "Hetero Consort", az "Egyiptomba menekülő szent család...", "Triószonáta" c. képeket örökítette meg - és még 75 másik, korábbi festményemet is): Ritzl-Nagy Krisztina
Ja, és ha már Händel! A zenei feldolgozása sem utolsó ennek a témának. A linken a Polifémosz nevű küklopsz egyik áriája hallható - külön figyelmet érdemel a hangterjedelme, és a regiszterváltások brilliáns megoldása: http://youtu.be/RcbBhqe-uFY

Újra zenélünk!!:)
Éppen csak befejeztem a Hetero Consortot, de már érlelődött az igényem újabb barokkos zenélős témára. Kapóra is jött, hogy augusztus végén beugrottam vendégszerepelni egy színdarabba, a Szent Erzsébet Főplébánia ifjúságával - és a darabhoz nagyon jó kis jelmezek, ruhák álltak rendelkezésre, úgyhogy gyorsan össze is szerveztem egy fotósorozat készítést. Ebből egyelőre a "Triószonáta" c. festmény született meg, de még várható további alkotás is.
A modellek Simon Krisztina (csembaló) és Elekes Kata (viola da gamba), Barnabás (hegedű) pedig már lassan bevonul a művészettörténetbe, annyit ábrázoltam:)
60x80, olaj, fa.
A modellek Simon Krisztina (csembaló) és Elekes Kata (viola da gamba), Barnabás (hegedű) pedig már lassan bevonul a művészettörténetbe, annyit ábrázoltam:)
60x80, olaj, fa.
....
A második ilyen "vázlat" téma szintén Calude Lorrain, de prózaibb címe van: "Olasz tengerparti táj".
Szintén 24x30, olaj, vászon.
Szintén 24x30, olaj, vászon.
Vázlat sorozat...
Karácsony ünnepére több helyre kisméretű "vázlatos" festmény talált gazdát. Ezek 24x30 cm-esek, és talán egyszer majd nagyobb kidolgozásban is megszületnek. Az első egy Claude Lorrain téma, a címe asszem "Apolló és a küménei Szibilla". Ja...
"Az Egyiptomba menekülő szent család pihenője"
No, ennek legalább volt rendes címe is. Sőt, nagyon komoly "eredetije". Talán túlságosan komoly is.
Claude Lorrain.
Amúgy 32x64 cm, olaj, fa.
Claude Lorrain.
Amúgy 32x64 cm, olaj, fa.
Folytatódik a tájkép sorozat...
Ha minden igaz, a 16-os sorszámmal, de már nem i vagyok benne biztos.
36x46 cm, olaj, fa.
És még mindig Hackert a minta...:)
36x46 cm, olaj, fa.
És még mindig Hackert a minta...:)
"Hetero Consort"
A cím talán nem is szorul magyarázatra: A HS valaha volt összes tagja egy festményen, különböző szerepekben. Ballról jobbra, szerepek szerint:
Verseau bíboros - Bodnár Csaba (ütőhangszerek)
Exécutif D'irondell báró: Rahner Márton (ének, gitár)
Survivant D'Concordia grófja - Daczi Barnabás (ének, gitár)
Baronne Winnie l'Ourson - Bosánszky Ivett (hegedű vokál)
Comtesse Mur d'escalade - Tóth Szilvia (hegedű, vokál)
Mademoiselle Fräulein Violoneux - Huszka Fruzsina (hegedű)
Demoiselle большой - Nagy Anna Júlia (hegedű)
Marquis D'esmtk - Egri Sándor (basszusgitár, billentyű)
Lutin, a lakáj - Balog Péter (dob, ütőhangszerek)
Comte La batteur - Tóth Miklós (dob)
Brillant Gabriel von Esterháza (bőgő, billentyű, Stick)
A "helyszín" a Festetics kastély tükörterme, bár a kompozíció fiktív. 120x160 cm, olaj, fa.
Egy nyárra pont elég munka....:)

Címkék:
barokk,
festmény,
figurális,
Hetero Sapiens,
zenélés
2012. október 27., szombat
Pesterzsébeti Újság - beszámoló a kiállításról!
Ilonka Mária, a Pesterzsébeti Újság munkatársa volt kinn a Csiliben, hogy egy rövid összefoglalót írjon a rendezvényről. Íme:
Utólag is köszönet a megjelenésért!
A Pesterzsébeti Újság további cikkei elérhetőek a www.pesterzsebet.hu oldalon!
Utólag is köszönet a megjelenésért!
A Pesterzsébeti Újság további cikkei elérhetőek a www.pesterzsebet.hu oldalon!
Meglátogattuk a kiállítást....
Egy októberi estén összejöttünk egykori HS tagok, és kicsit bementünk pózerkedni a Csilibe. Mert ez olyan raj, hogy egy képen rajta vagyunk élőben, meg festményen is..... (Meg persze el kellett fogyasztani a maradék bort és röviditalt a megnyitóról is, de ez teljesen mellékes:)
"Jajj, de szépek vagyunk..."
"-Nem lehet, hogy valami lemaradt a képről?" "-Mi?" "-Hát az a jó kis szekszárdi Kékfrankos, amit Sanyi szokott hozni!" "-Basszust, tényleg..... most úgy nézünk ki, mint valami hülye sznobok, akik nem is tudnak élni. Pffff:"
Az erzsébeti plebs-zenekar nagyon büszke, hogy az utókor számára így fog megmaradni az emlékezetben:)
Ha levetkőznének, tényleg olyanok lennének, mint mögöttük a képen. Csak szegény srácok szégyenlősek.

2012. október 8., hétfő
"Hetero Consort"
A kiállítás fő műve, mely részben kifejezetten erre az alkalomra készült. 160x120 cm.
Most egy darabig megint csak kisméretű, és egyszerű képeket akarok festeni..... néhány hónap pihenő után:)
Most egy darabig megint csak kisméretű, és egyszerű képeket akarok festeni..... néhány hónap pihenő után:)
Címkék:
barokk,
festmény,
figurális,
Hetero Sapiens,
zenélés
2012. október 3., szerda
A kiállítás anyaga sterilben
Aki esetleg nem tudott volna eljönni, vagy csak szeretné külön is látni, esetleg később olvassa a bejegyzést, azok kedvéért készítettem külön felvételeket a berendezett teremről. Szerintem egész jól mutatnak itt is!:)
2012. október 2., kedd
A kiállításról
Pesterzsébet hivatalos honlapján már olvasható egy rövid összefoglaló a megnyitóról, és szerény munkásságomról! A tudósításért köszönet Ilonka Máriának!
Nos, íme:
http://pesterzsebet.hu/index.php?node=news_detailed&id=784
Nos, íme:
http://pesterzsebet.hu/index.php?node=news_detailed&id=784
2012. október 1., hétfő
A IV. Reformkori nap
Szeptember 22-én rendezte a Pesterzsébeti Múzeum és a helyi Kossuth Társaság a "Reformkori Nap" sorozat idei alkalmát, melyre a koncertek, néptáncműsor, előadások, ünnepi ebéd mellett érdekességnek néhány kerületi képzőművészt is meghívtak utcai tárlatot adni. Köztük engem is - és ha már kinn voltam, hát reklámoztam is aktuális kiállításomat. A legjobb figyelemfelkeltő pedig maga az "akció" - magamfajta konzervatívok esetében ez "csak" festést jelent, de azért plénum előtt ez sem olyan egyszerű, mint itthon....
Mindenesetre egy fél tájkép elkészült, közben persze sok-sok ismerős, kollega, barát is feltűnt; és persze művészetbarát érdeklődő, akik az alkotást figyelték:)
Sturcz Anna néptánctanárral:)
Ide még egy kis okkert kéne a lombok lágyításához.....
Na basszus, kifogyott az ultramarinkék a palettáról...
Fotók: Zehetmayer János

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)