A Műegyetemi Szimfonikus Zenekarnál immár ötödik éve húzom a bőgőt, és talán az eddigi legkedvesebb formáció, amiben eddig zenéltem. (de hogy a legtöbbet innen tanultam, az biztos - hála Géza feszített ütemű munkatempójának, ami nekem egyébként abszolút bejön). Repertoárban elsősorban a romantikus szimfóniák alkotják a mindenkori műsor törzsanyagát, mellettük különböző érdekességek, szépségek. De volt itt már Carmina Buranától Verdi Requiemen, Beethoven zongoraversenyen, Puccini Messa di Glorián át a Vivaldi kettősversenyig szinte minden. Persze "kórista" előélettel nekem az oratórikus műfaj a kedvencem, ha lehet ezt mondani; de nem igazán emlékszem olyan darabra, amit ne lehetett volna szeretni. Az aktuális 2 műsorszám is ilyen "élmény" játék: a Rossini nyitányban a fúvósok domborítás viszi a darabot, igazi kihívás szinte minden szólamnak elfújni; de azért a 3 unisono témában - meg úgy egyébként - a vonóskar is felköti a gatyát; és hát lendület végig (3/4-ben persze:) A Brahms pedig.... ott van szinte minden. Erő, lágyság; szépség, feszültség; andalító rész és csúsztatott ütemes progresszív témák.... Nagyon jó kerek kompozíció, tényleg élmény játszani. (valaki megtalálta, hogy a 3. tétel témáját pl. Santana is felhasználta egy számában.... hát van ilyen)
Remélem a kis bevezető sokaknak meghozza a kedvét, és meghallgatja a zenekar idei koncertjét (2009-ben a BME zenekar ez az egyetlen "rendes" koncertje!) ! :)